Az ész vagy a szív?

A hatvanas éveiben járt már, Kevinnek hívták. Nem számított igazán jóképűnek, de kivetnivaló sem volt rajta. Testalkata inkább szikár volt, kinézetre nem igazán emelkedett ki a tömegből.

Amitől kiemelkedővé vált, az az élete, életvitele volt, amit választott magának.

Egyetemista évei alatt még szűkösen, szerény körülmények közt élt. Egy valamit nagyon szeretett, futni. Minden reggel négykor kelt és indult. ez minden naplegalább 3 óra intenzív futást jelentett, amely feltétlen kellett ahhoz, hogy dédelgetett álmát megvalósíthassa.

Harmincas éveiben ismerkedett meg feleségével, Millivel, összeházasodtak, és mindenben támogatták egymást. Tudtak egymás álmairól, szívük rejtett titkairól, testileg és lelkileg kitárulkoztak egymásnak. Milli tudta, hogy férje mindent feltett arra, hogy megnyerje a maratont.

Kezdetben könnyűszerrel vette az akadályokat, tolerálta és megszokta, hogy férje hosszabb időszakokat távol tölt, de egy idő után lassan kezdett belefáradni.

Amíg férje távol volt, ő is képtelen lett a lakásban ücsörögni, mehetnékje támadt. Nőiesen kerek alkatával, domborulataival, ébenfekete hajával csinos volt és szemrevaló, aki után megfordulnak a férfiak az utcán. Kezdetben csak ártalmatlan kiruccanások voltak ezek, nagy sétákkal, barátnőkkel eltöltött idő a presszóban egy kávé mellett. Szerette a férjét, nagyon érezte a hiányát, de egyre inkább kezdtek erről elterelődni a gondolatai.

A barátnőitől is kapta a cikizéseket, ami főleg a szex témája köré orientálódott. Folyamatosan piszkálták vele, hol az ő hiányára célozgatva, hol a férje hűségét ecsetelve tettek megjegyzéseket.

Még kapóra is jött neki, nem kellett messze mennie, mert a munkahelyén egy fickó jó ideje próbálta már csapni neki a szelet. Addi-addig, amíg ezen felbuzdulva feltette magának a kérdést, hogy miért is ne?

-Lehet, hogy tényleg meg kellene próbálnom, lehet, hogy tényleg igaza van a barátnőimnek, lehet hogy... Jöttek sorban a fejébe a lehet, meg a jobb lenne, ha... gondolatok.

Mit tegyek? -tette fel magának a kérdést egy éjszaka, mikor nem jött már álom a szemére sem. Csak feküdt mozdulatlanul, bámulva a plafont, már ami a félhomályban látszott belőle. Szemeit egyszer csak elöntötték a könnyek, rájött a megoldásra. Már tudta, hogy a szívére kell hallgatnia az esze helyett.

Kipattant az ágyból, bepakolt böröndjébe, gyorsan felöltözködött, taxit hívott. -A reptérre kérem!