Fáradtan ébredten ma, melynek nem értem az okát, de tenni akarok ellene. Mire is lenne szükségem? Friss levegőre a természetben, mert az tapasztalataim szerint mindig megteszi hatását. Hát akkor induljak, mire várok még? Lassan kikerülök a város házainak labirintusából.
Leállítom az autóm egy csodás liget mellett, amely maga a paradicsom, mondhatni idilli. A szemet gyönyörködtető látványtól testem, lelkem megnyugszik. Csodálatos fák, virágok, zöld fű, szinte érezni még a harmatot a leveleken.
Lassan lépdelek, egy fenséges öreg fához érek. Madárcsicsergést hallok, majd látom, hogy a lábam alatt megreccsenő ágtól felrebbennek a fa lakói. Leülök a fa tövébe, szemügyre veszem a tarka virágokat, rajta a zümmögő, méheket, a füben szorgosan haladó hangyákat. Felnézek a falevelekre. Az ágak szerteszét nyújtózkodnak, levelek sokasága integet róluk. Épp hogy csak lengedezik a szellő, apró pici mozdulatokkal integetnek csak a levelek egymásnak. Halk zizegés hallatszik, lágy zene ez az ember fülének. A felkelő nap itt-ott átvillan az ágak, levelek közt, gyönyörű meleg sugarával szárítva a harmatot.
Mély lélegzetet veszek, elbúcsúzom a fától és elindulok. Lassan vánszorgó bárányfelhők tűnnek fel az égen, amint kilépek a hatalmas fa védelmező koronája alól. Csodálatos az élmény!
Most látom, hogy nem vagyok egyedül, egy hölgy jön velem szemben az úton, kutyát sétáltat. Ő is úgy, mint én, lassan, nézelődve halad, érezve a természetet.
Utoljára még egy mély lélegzetet veszek, erőt merítek a következő ittlétemig. Beszállok az autómba, de már nem azzal az érzéssel vezetek, mint idejövet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése